Webshopunk hamarosan megnyitja kapuit!

Otthonos instant inspiráció

Otthonos instant inspiráció

Az új év teljes újraszerzvezést hozott a blog életében! Új helyen, új irányvonalakkal, újjáéledt lelkesedéssel - bár még csigatempóban - gördül be az évkezdés. Éppen ezért gondoltam, a januári instant inspirációt kis meséléssel és magyarázattal vezetném fel, majd otthon-fókuszú inspirációval tölteném meg. Vágjunk is bele!

2019.01.31 16:52 Házi Csajszi

 

Átalakulás és új blog-otthon

Az utóbbi hónapokban jobbára semmi nem történt a Házi Csajszi táján, emögött először némi szétcsúszás volt a túl sok vállalás miatt, aztán egy kisebb irányvesztés, végül az újragondolás látszólagos némaságába torkollt a dolog.

Végül arra jutottam a Házi Csajszit összevonom egy másik, kisebb blogommal a Szépelgővel, és a kettőt összegyúrva új blog-otthonban rendezkedek be. Sajnos a több blog együtt egyszerűen szétforgácsolt, és bár ideig-óráig tudtam tolni, de egy ponton túl már sok volt, és úgy éreztem képtelen vagyok hosszú távon mindenhol minőségi tartalmat készíteni.

Szóval a kevesebb néha több elvet követve, úgy döntöttem az lesz a legjobb, ha fókuszáltabb vonalvezető mellett haladok tovább. Ám nem akartam egyik vagy másik blogot parlagon hagyni, így az összeszervezés mellett döntöttem. Főleg, hogy témakörökben egyébként sem álltak túl messze, sőt, nem egyszer volt példa dilemmázásra is egy-egy témánál, hogy most melyik felületre is illik jobban.

Szóval a szétaprózódott blogoszférák összefésülve folytatják tovább életüket. A fő vonalat a Házi Csajszi blog adja, ami kiegészül az egykori Szépelgő bejegyzéseivel, valamint témáit is önmagába integrálva, egy új, kibővül Házi Csajszi jött létre.

A körítés, a kinézet egyelőre így marad, amint lesz inspirációm alkotok valamit. Nem szeretem elsietni az ilyesmit, inkább megvárom, amíg kiforrják magukat az ötleteim. Addig is igyekszem a tartalom mentén összekapni magam és újult erővel hadoválni botladozásaimról és szépelgéseimről. Még akkor is, ha a januári inspiráció a hónap utolsó napjára érkezett is meg.

És ha már ez egy ilyen helló-új-blog-otthon bejegyzés lett, adjunk színt neki egy kis instant inspirációval, stílusosan otthon témakörben. ;)

 

Otthonos Insta(nt) Inspiráció

 

 

Lépcsőházi szépelgés

Indítsuk a sort a lépcsőházból! Imádom az épületeket, nagyon sokszor a napi szaladgálások közben sem a lábam elé, hanem a homlokzatok felé lesekszem. Mégis a legjobb részek azok, amikor egy új épületbe először lépek be, és fedezem fel. Az impozáns lépcsőházak mindig is a kedvenceim voltak, van valami nagyon megkapó abban, ahogy az otthonosság melege és a senkiföldje keveredik bennük. Most éppen ezen akadt meg a szemem az insta-feedem pörgetése közben.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

HLINKA ZSOLT (@zsolt_hlinka) által megosztott bejegyzés

 

 

Démoni teázások ideje!

Azért ne feledkezzünk meg arról sem, hogy január van (oké, már majdnem vége, de) ez az év legdepresszívebb időszaka is egyben. Ilyenkor nem csak gyakrabban gubózunk be otthon, de a hideg előli bekuckózás okán hajlamosak vagyunk az emberi kapcsolatokat is fagyosan kezelni. Arról nem beszélve, néha mi magunk is ördögien zimankós viselkedésmintákat tudunk produkálni mások irányába. Na, de mi lenne, ha nem törődve a szúróssággal, meghívnánk saját és mások ördöngösségeit egy teára? Hátha kiderül, hogy mégsem annyira sátánian fagyos pokol ez a január-február. Vagy ha mégis, akkor játszhatunk "Adams family"-set is. ;)

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

@gothicdreamers által megosztott bejegyzés

 

 

Meleg hangulatra sóvárogva

Na jó, tegyük félre a ördöngös oldalunkat, de az előzőt folytatva mégiscsak meleg hangulatra vágyunk ilyenkor. Hangulat-vadászás közben nálam például ez a kép talált be. :)

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ⓐⓝⓘⓣⓐ (@bne.anita) által megosztott bejegyzés

 

Az ablak romantikus magánya

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de az év ezen időszakában engem rendszeresen elkap a hév, hogy csak romantikusan bámuljak kifelé az ablakon. Persze ezt némi szomorkás felhanggal és távolba-révedéssel, közben elképzelve milyen filmbe illő jelenetet produkálok éppen. És, miért pont ezt a képet szúrtam be? Hát mert szinte már csak az hiányzik a képről, hogy:

Ablakon kibámulva:

Ahogy elképzelem magam… vs. Realitás... de ez utóbbit persze nem mutatom meg. :D

 

 

Meseházikókról álmodozva

Romantikázzuk magunkat tovább, például a cukorfalat házikókra, mert amint megfogant a fejemben ennek a bejegyzésnek az ötlete, egyből beugrott egy korábbi is. Mégpedig a népszerű airbnb meseházikókról készített összeállításom. Abból is ez a kis, Grimm meséket idéző fatornyocska. :)

 

 

Könyvmoly-holiday

Van egy különös embercsoport, akik kimondottan élvezik, hogy ilyenkor senki nem morog nekik, hogy néha ki kéne mozdulni otthonról: ők a könyvmolyok. Illetve, "mi a könyvmolyok". Nekünk ilyenkor van az év legzavartalanabb "könyv-nyaralás" szakasza. Időnként én is teljesen át vagyok szellemülve, éppen ezért nem maradhat ki néhány könyvmoly-hangulatos kép a januári inspirációk közül.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Szentesi Éva (@szentesieva) által megosztott bejegyzés

 

 

Színességek

Az otthon bekuckózás közben mást is lehet ám csinálni. A nálam pár éve indult "kéne valami relaxáló tevékenység" keresgélés keretében beszereztem egy felnőtt színezőt. Majd regisztráltam egy online rajztanfolyamra is. Persze a soha nem is létező rajztehetségem nem sokat változott, de azóta is meleg szívvel nézegetem az insta-művészek alkotásait. Mondjuk így január táján a lakásban tengődve, mi mást is csináljon az ember. :D Mostanában például ezek fogtak meg…

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Annabelle Lewis (@alewis.art) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Edina N. (@csartak) által megosztott bejegyzés

 

 

Lábalatti melegségek

Kicsit visszakanyarodva a szorosabban vett otthon témához, jöjjön most ez. Szeretem az elegáns járólapokat, és ennek a padlónak nagyon megtetszettek a meleg, barnás színei. Mondjuk nem hiszem, hogy otthonra is választanék ilyet, jó eséllyel ha kitavaszodik, már kevésbé fogom vonzónak találni. Viszont ettől függetlenül a kép hangulata nagyon megfogott.

 

 

Fürdő-design

Annyira tudnak tetszeni a kockás csempék… mármint képeken. Otthonra nagyon nem tudnám elképzelni, főleg hogy a régi szocreál design jut mindig eszembe róla. Attól még képeken jól mutat. Erről meg kapásból be is ugrott a tavalyi évindító tea-fürdős bejegyzés, szóval kedvet is kaptam egy hangulatos, lazítós fürdőhöz. ;)

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ezgi Polat (@ezgipolat) által megosztott bejegyzés

 

 

Otthon, édes otthon

Így a végére néhány random inspirációt is begyűjtöttem, azok közül, amik mostanában megtetszettek, hogy melengesse ezt az otthon-inspirációt, és ne csak tágan értelmezzük a témánkat. :D

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

BOHEMIAN DECOR (@bohemiandecor) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

BOHEMIAN DECOR (@bohemiandecor) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

BOHEMIAN DECOR (@bohemiandecor) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Itthon Is Jó (@itthon_is_jo) által megosztott bejegyzés

 

 


Remélem, a fagyos januári hangulat ellenére Ti is tudtatok inspirálódni a bejegyzésből, még ha csak instant módon is! Szintén remélem, hogy nektek is be fog jönni ez az új blog-otthon, a magam részéről, már egészen otthonosan kezdem érezni magam!

Ha szívesen nézelődnél a további instant inspirációim között, itt megtalálod a sorozat többi részét: Instant inspirációk

Aki pedig szívesen tartana velem és szeretne még jobban bekuckózni ezen az új helyen, hát kövesse be a Házi Csajszi Facebook oldalát, hogy mielőbb értesülhessen az újdonságokról! ;)

Webáruház készítés