Anomália sztorik 2. rész: Metró alagút
Ahogy ígértem újra jelentkezni fogok anomália-sztorikkal, hogy lássuk, hogy van élet az elszigetelődésen túl. Ezúttal Böbe osztja meg saját történetét.
Anomália a metró alagútban:
Hazafelé tartottam az esti tömegközlekedő forgalommal. Leértem a metróba és megálltam a peronon. Akkor láttam meg egy nőt, aki az egyik fém ülőhelyen sírdogált. Elfordultam, mintha észre se vettem volna, de egy pillanat múlva gondoltam egyet és odamentem hozzá. Megkérdeztem tőle, hogy mi a baj, tudok-e segíteni. Meglepetten nézett fel rám, semmit sem mondott, de épp ebben a pillanatban gurult be a metrókocsi, így látva, hogy nem válaszol hát felszálltam. Láttam, hogy ő is beszáll és leül az ajtó melletti ülésre. Nem akartam tolakodó lenni, ezért nem faggattam és zavartam tovább. Láttam, hogy tovább pityergett ugyan, de mintha kezdett volna megnyugodni, így hát napirendre is tértem a dolog fölött. Nem sokkal később leszálláshoz készülődve az ajtóhoz mentem. Ekkor váratlanul odafordult hozzám a nő, hogy köszöni szépen, hogy megkérdeztem mi a baj, nagyon jól esett neki, segített megnyugodni neki.
Talán néha tényleg csak arra van szükségünk, hogy érezzük, nem vagyunk egyedül. Egyetlen jó szó, vagy érdeklődő kérdés nem oldja ugyan meg a problémákat, de lelket önthet belénk, hogy nyugodtabban nézhessünk szembe vele. :)
Ha te is produkáltál már anomáliát, amit névvel vagy név nélkül megosztanál, vedd fel velem a kapcsolatot! ;)
