Webshopunk hamarosan megnyitja kapuit!

Instant hajdinakása reggelire!

Instant hajdinakása reggelire!

A sok-sok instant kaja között egy érdekességre bukkantam, mégpedig a FitReggeli jóvoltából piacra dobott hajdinakására. Egyből felpiszkálta az érdeklődésemet, mert más formában már eszegettem hajdinát, de nagyon kíváncsi lettem, mégis milyen íze lehet ennek a kásának; mennyire tudna valami ilyesmi, akár a reggelek részévé válni.

2018.02.15 15:37 Házi Csajszi

A kásák egyébként tökéletes reggelik, legalábbis én nagyon kedvelem őket, például tönkölykorpából tejbegrízhez hasonló, csak némileg pozitívabb élettani hatásokkal bíró reggeli finomság készíthető, és persze ott a zab is, amiről már elég sokszor volt szó itt a blogon, hiszen az egyik kedvenc kajám.

A hajdinával pedig mindenképpen érdemes kísérletezni, hiszen számtalan pozitív élettani hatása van, és bár régen a szegények eledelének tartották, mostanra már inkább azok fogyasztják, akik odafigyelnek a helyes táplálkozásra.

 

Na de mit is ígér?

Egyrészt a szokásos instant stílust, vagyis forró víz hozzáadásával percek alatt elkészülő meleg ételt. Másrészt élelmi rostban gazdag és gluténmentes fogást.

A csomagolás szerint inulint tartalmaz, bár azt nem taglalja, hogy az mi és mire jó. Előzetesen annyit tudtam róla, hogy bélgázképző hatása van, de szerintem nem ez akar lenni a termékelőny, ami miatt ráírták. :D  Ha már megemlítem, gondoltam csak utánanéztem, szóval az inulint például cukor helyett használják. Nem tudom, az átlagember, aki csak valami gyorsan elkészíthető reggelit keres, mennyire vágja ezt, szóval ha már a csomagoláson kiemelik, akár jelezhetnék azt is, hogy most ez mi és miért...

Az inulin hatásai

  • Vízben oldódó növényi rost, ezáltal kedvező hatást gyakorol a bélflórára
  • Javítja az emésztőrendszer működését
  • Segíti a zsírok lebontását és az ásványi anyagok hatékonyabb felszívódását
  • Természetes cukorpótló, de nem növeli a vércukorszintet

 

Milyen is ez a hajdinakása?

  • A csomagból egy jó nagy adag port kapunk az edénykénkbe. Bár legalább nem aggódtam, hogy a mennyiség elegendő lesz-e.
  • Nagyon-nagyon alaposan kellett elkeverni, mert durván csomósodott. Reménykedtem is, hogy azért végül rendesen feloldódik, mert percekig kevertem és csomótlanítottam, de még így sem jártam teljes sikerrel, szóval inkább félretettem azzal, hogy majd meglátom milyen lesz pár percig múlva.
  • Még fogyasztás előtt is hiába küzdöttem, nem lett sima állagú a végeredmény, de azért ehető volt így is, és többnyire nem voltak zavaróak a pici csomócskák.
  • Ízre elég semleges, mondjuk valami feltétet el tudtam volna hozzá képzelni, de így önmagában túl nagy kulináris élvezetet nem nyújtott.
  • Ellenben köretként lehet benne fantázia, valami sült finomság mellé, vagy akár amolyan főzelékes napon valami klassz feltéttel. Mondjuk egy finom sült virsli, vagy valami zöldségfasírt passzolhat hozzá.
  • Viszont magában tényleg kicsit kevésnek érzem, mert semleges az íze. Azért nem rossz, viszont ha minden nap ezt kéne ennem reggelire, szerintem pár nap alatt megutálnám. :D (Bevállalósak ezt letesztelhetik a gyerkőcökön. ;P :D)
  • Sőt, a helyzet az, hogy így simán magában, nem is kívántam az egészet, az utolsó harmadán némileg szájhúzkodva nyammogtam magam keresztül.

 

Szerencsére nem fűztem túl nagy reményeket hozzá, érdekességnek meg jó volt. Előfordulhat, hogy próbálkozom majd még vele, de tuti, hogy nem magában, hanem valamivel feldobva. Összességében a véleményem talán nem tűnik túl pozitívnak erről a termékről, de azért biztatnám azokat, akik szemeznek az ilyesmivel, hogy próbálják ki, mert tényleg nagyon egészséges a hajdina, már csak ezért is megéri egy esélyt adni neki. És hozzászólásban a további vélemények és tapasztalatok is elférnek, szóval hajrá! ;)

 


További instant étel teszteket >>ide kattintva<< találhatsz.

***

 Tetszett? Nézz szét a lenti ajánló sávban, hátha találsz olyat, ami még érdekel!

Kövess Facebookon, hogy ne maradj le a legújabb bejegyzésekről!

Webáruház készítés