Webshopunk hamarosan megnyitja kapuit!

Cirkó kazán: Az ördög találmánya

Cirkó kazán: Az ördög találmánya

Lehet, hogy most megint ki fogtok nevetni, de annyi nyűgöm volt már a cirkóval, hogy ihajj!!! Szóval gondoltam megér egy bejegyzést, hogy elpanaszoljam.

2016.07.08 15:24 Házi Csajszi

Az ötlet a bejegyzéshez onnan jött, hogy a minap szerettem volna békésen lezuhanyozni, ám a kezdetben meleg víz rendre jéghideg lett, én meg háromszor csattogtam ki vizesen a kádból lecsekkolni a kazánt, amin bár semmi féle problémát jelző lámpácska nem világított, ennek ellenére egyszerűen csak nem indult be. Szóval többszöri újraindítás után végül volt szerencsém jeges vízben fürödeni. Végül is ebben a kánikulában belefért, de mondjuk télvíz idején sokkal morcosabb lettem volna. Ráadásul másnap bekapcsolt a szén-monodix jelző, aminek a hangjától olyan sokkot kaptam, hogy hirtelen azt is elfelejtettem fiú vagyok-e vagy lány… Amikor pedig sikerült újraindítanom az agyamat, már az sokkolt le, hogy egyébként egy hete voltak a kéményesek bevizsgálni, és mindent rendben találtak… Na nesze neked, már megint jöhet a borsos árú szerelő. :/

Szóval a kombi cirkó kazán az ördög találmánya! Igen, ezt így ki merem jelenteni. Azért, mert ha véletlenül minden rendben is lenne vele műszakilag, végülis “csak” akkor nem működik, ha:

  1. nincs víz, vagy
  2. nincs gáz, vagy
  3. nincs áram

Márpedig, tudjátok, Murphy törvénye: ahol lehet fennakadás, ott lesz is. Tehát volt már példa mindegyikre – általában zimankós időben, természetesen. Legutóbb a bérelt lakás tulajdonosa nem foglalkozott olyan apróságokkal, mint a számlák befizetése (mert a világért se bízta volna ránk), ezért egyszer csak megjelentek nálunk a munkaruhás emberek, hogy ők most kikapcsolják a villanyt… És persze mivel rossz a csengő (Naná, hogy annak is most kellett elromlania!) a szomszéd néni engedte be őket, így hamar megtudhatta az egész lépcsőház, hogy mi bizony nem fizettük be a villanyszámlákat! Én meg nem győztem hangosan szidni – nyitott ajtónál – a tulajdonost, hogy milyen dolog már az, hogy én kifizetem neki a rezsit, ő meg nem fizeti be a számlákat…

A félreértések elkerülése végett szögezzük le, nem egyetlen problémás berendezésről van szó. Az utóbbi több, mint 10 évben több városban és még több lakásban laktam; volt, hogy sajátban, de többnyire albérletben. Ezzel egyébként csak azt akartam mondani, hogy nem egy kevésbé jó márkájú, vagy egy kevésbé figyelmes szerelő van bosszankodásaim hátterében. Több darab, különböző típusú, eltérő életkorú és márkájú kazánnal osztoztam már a lakás felmelegítésének feladatán – és nem kevésszer éltem át olyat, amikor a kazán nyeglén odavágta, hogy “most fűtsél be magadnak, ahogy tudsz, én betegszabin vagyok”. Majd szegény pénztárcámat krónikus soványságba taszította a kedves szerelő bácsi.

De hát ez van, ezt kell megfizetni! De tudjátok mit? Ha nekem egyszer saját lakásom lesz, ott bizony nem csak a cirkó lesz kombi, de az egész fűtési rendszer  lesz kombinált; legalább három, egymástól független lehetőség – csakhogy semmit ne bízzunk a véletlenre, mert nem szeretek fázni. :D :D :D


Ha eddig eljutottál köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést és meghallgattad virtuális panaszáradatomat. Ha te is rendelkezel hasonló történettel, nyugodtan írd meg hozzászólásban, itt megértő közegre találsz. ???? Mindenesetre nekem nagyon jól esett, hogy végre kiadhattam magamból a sok-sok év alatt felgyülemlett sérelmeket. ;D

Ha vevő vagy hasonlóakra, kövess be minket Facebookon, vagy más felületen is! ;)

Webáruház készítés